Kik vagyunk?

admin, 2010-03-31

A Patak programot a Védegylet Erdő és  Víz Munkacsoportja indította el a tavalyi év folyamán. Azt gondoljuk, hogy egy rossz patthelyzet alakult ki,a melyben az egyének, közösségek "lényegében" ki vannak zárva abból, hogy saját eszközeikkel érdemben javíthassanak a környezetükhöz tartozó vizek állapotán.

"Lényegében" - mivel számos jogszabály, program, pénzforrás tenné ezt elvileg lehetővé, azonban a dolgok jelenlegi állása szerint

  1. a már meglévő jogszabályok egymásnak ellentmondanak és az ésszerű szándékok elvesznek a joghézagokban, a nem alkalmazott jogszabályok keltette űrben..  
  2. a maradék pedig állami programként értelmezve vagy óriásivá dagad és eltűnik a helyi szemlélő látóköréből, vagy forráshiányra hivatkozva bukik el.

És eközben a napi gyakorlat sajnos az élővizek és a táj lassú tönkremenetelét eredményezi.

A sok hűhóval szemben azt gondoljuk, hogy a folyamatok megfordítása nem pénz, meg jog kérdése a legfontosabb a megfelelő szemlélet és a közösség tenni akarása. Ha ez megvan, akkor átgondolt lépésekkel, nem azonnal, de a ma rendelkezésre álló forrásokból is jelentős eredményeket lehet elérni.

Elméleti háttér, további szakértői anyagok a www.szelidvizorszag.hu oldalon találhatóak.

Itt, a www.patak.vedegylet.hu oldalon azokat a tapasztalatokat szándékozunk közreadni, amelyeket magunk vagy mások szereztek a patakok megőrzése és állapotuk javítása érdekében végzett tevékenység során; legyen ez akár szükséges jogi csűrcsavar, terepi tapasztalat, vagy az együttműködés kialakítása. 

Mindezt azért, hogy bárki, aki tenni akar a számára kedves vízfolyásokért ne a nulláról kelljen, hogy induljon.

A honlap felépítése ezt a két irányt tükrözi:

  • Patak-rehabilitáció: az állapotjavítás jó példái - és a megvalósításukhoz szükséges lépések, együttműködések
  • Patakőr: hogyan lépjünk fel együtt a patakok állapotának további romlását okozó tevékenységek ellen

 

Hozzászólások (1 db)

Regisztrálj és szólj hozzá!


Patakokkal kapcsolatos írások, sok fotóval.

Irsa Jani, 2010-04-06

http://irsajani.wordpress.com/2010/04/04/a-lehetosegek-nyomaban-sorozat-olvasoi-fejlesztesenek-lehetosege/

Üdvözlettel.

Irsa Jani

Patak-rehabilitáció

Play this video
Patak-rehablitáció Készítette: Védegylet (2:52)


Mielőtt nekigyürkőzöl az ásásnak, olvasd el tanácsainkat…

Mielőtt a faültetéshez vagy bármilyen vízfolyással kapcsolatos tevékenységhez hozzákezdenél, tudnod kell, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok alapján azok a személyek, akik a fenntartói körön kívül esnek, vagyis például a helyi közösségek, a fenntartó hozzájárulása és vízügyi felügyelőségek engedélye nélkül, jogszerűen gyakorlatilag semmit sem tehetnek.

Viszont azt semmiféle törvény nem tiltja, hogy a vízfolyások használói javaslatot tegyenek a fenntartónak a vízfolyás ökologikus kezelésére. A vízfolyás fenntartója, az önkormányzatok és a helyi közösség között létrejövő együttműködés és megállapodás lehetőséget teremt arra, hogy a helyi közösségek részt vegyenek a vízfolyások fenntartásában. Ezért, ha te is részt akarsz venni a lakóhelyeden lévő vízfolyás fenntartásában, rendbetételében a következő lépéseket kövesd. tovább...

Legfrissebb kommentek

Irsa Jani (10.04.07)

Újabb állomásához érkezett a Dera-patak rehabilitációs programja

Üdv.

A patakmeder néhány helyen való kimélyítésével (kiásás, kőzárással való felduzzasztás) remek é... tovább...

Irsa Jani (10.04.06)

Kik vagyunk?

http://irsajani.wordpress.com/2010/04/04/a-lehetosegek-nyomaban-sorozat-olvasoi-fejlesztesenek-le... tovább...

peter32 (10.04.05)

A Patakőr programról

A közelünkben csordogál a környék egyetlen kis patakja a Gaja patak. A patak állapota mára szörnyű, pedig gyerek koro kedvenc vizéről van szó. Felisza... tovább...

 

Képek

 

Érintett patakok


Nagyobb térképre váltás
 
 

Támogatóink

EEE Grants EEE Grants

 
(c) Védegylet - 2009.